2018 Rendezvények

Dr. Karikó Sándor  egyetemi tanár 2018. 10. 04-én ismét tanúbizonyságot tett arról Szentesen, milyen nagyszerű dolog, ha az ember a kultúrák, a szépségek és a közösségi értékek felé fordul.
Szicíliáról szóló előadásában  a hazánk területének kb. 1/3 részét kitevő szigetre vonatkozóan olyan értékes fotókkal és praktikus tanácsokkal egészítette ki, amelyek bárki számára kedvet csinálhattak pl. már a következő év április-május havában az oda utazáshoz.
Szervezőként is köszönöm neki és mindenkinek,
aki jelen volt a rendezvényünkön akár előadóként
(bevezetőként az „Erre gyere rózsám”…. c. asszonytánccal köszöntötte a résztvevőket a Zöldág Hagyományőrző Szakkör 10 tagja és Balla Tibor),
 akár a szépszámú odafigyelő hallgatóság egyikeként megtisztelte nagyon hangulatosra sikeredett estünket.
Zöldág szakköri hagyományainknak megfelelően  a Galéria  Kávéház és Étterem őszi előadásaink témájához kapcsolódva szintén vacsorával készült. A Szicíliai ízelítő –  Milinciani a beccaficu (töltött padlicsán rántva), Pasta ‘chi ciciri (tésztasaláta hüvelyesekkel), Cannoli (sült csőtészta ricottával és gyümölcsökkel töltve) menü igazán finom volt, méltó stílusosan zárta a rendezvényt..

 Dr. Karikó Sándor filozófiaprofesszor _Szeged tudományegyetem  / JGYPK következő előadására szervezésünkben várhatóan 2018. 11. 15-én csütörtökön 17 órakor kerül sor  a Szecessziós Házban „Az elmúlás filozófiája / Taníthat-e a halál?” címmel.
Elöljáróban a Témával kapcsolatosan ajánlom a folkMAGazin 2018. 4. 38. oldalán olvasható verset:

Kroó Katalin:
MÉG ITT VAGY, HOLNAP NEM LESZEL…

Még itt vagy, holnap nem leszel
az életből innentől nem veszel
semmi jót soha már nem teszel
fájdalmad, örömöd, reményed
benned e világon többé nem neszel
neszel másban, ott maradsz
nősz majd fákban, sóhajtasz
forrásokban felfakadsz
a tiszta jóban ellakhatsz
ellakhatsz szeretteiddel,
lélegezhetsz kertjeiddel,
alhatsz kedveseiddel
ölelkezhetsz keserveiddel
itt maradsz
még itt vagy, holnap nem leszel
de sóhajtasz
felfakadsz
ellakhatsz
s mindörökké adhatsz
szeretteidben
kertjeidben
szerelmeidben
keserveidben
a kert fáiban
forrásokban
vágyaidban
a tiszta jóban
itt maradsz
lélegezel
ölelkezel
ellakol
a tiszta jóban
szeretetben
szépségben
békében.


Koszorúzás Balázs András (Szentes, 1913-1992) emléktáblájánál

születése 105. évfordulóján 2018. 05. 31. 10.00
Szentes, Deák Ferenc u. 53-55. Deák Ferenc Ált. Iskola bejáratánál
Forgatókönyv
Készítette: Hankó Györgyné néptánc ped., tanító, szakkörvezető
9.50-10.00 Gyülekező alatt a 3-10. dalok szólnak majd a „Népzenei DVD munkapéldány”
1-12 track kb. 16:39.
1.    Elindultam szép hazámból..
2.    Erdő mellett est véledtem…
3.    Kihajtom a libám…(citera: kb. 3:30-tól)
4.    Kurca parton…
5.    Kék ibolya…
6.    Szentes város körül van…
7.    Lágy a kenyér…
8.    Hosszú széna, hosszú szalma…
9.    János gazda …
10.    De szeretnék Szegedébe…(tekerő: kb. 12.00-ig)
11.    Tisza partján van egy magas…
12.    A juhásznak jól van …

A koszorúzáskor 1-2. track szól kb. 3:30 perc
10.00 Köszöntő /Hankó Györgyné /
Jó napot kívánok! Hankó Györgyné tanító, néptánc pedagógus, néprajzi és helytörténeti gyűjtő, a Szentesi Művelődési Központ Zöldág Hagyományőrző Szakkörének vezetője, a Deák Ferenc Ált Iskola 1972-1984 közötti pedagógusa -, szeretettel köszöntök mindenki:
a házigazdákat, az egykori tanítványokat, barátokat és kollégákat, valamint utoljára, de nem utolsósorban a körünkben Bp-ről megjelent fiatalabbik gyermekét Dr. Balázs Endre geológust.
Mindazokat, akik eljöttek Balázs András (1913-1992) kántortanító, ének- földrajz szakos tanár, karvezető és kertész 105. születésnapja alkalmából a ma – 2018. 05. 31.- én-,
a szentesi Deák Ferenc Általános Iskola főbejáratánál elhelyezett emléktáblája koszorúzására.
Öt évvel ezelőtt 2013. május 10-én került ide a Baranyi László kőfaragó mester által készített emléktábla, amely a Zöldág Hagyományőrző Szakkör kezdeményezése nyomán Szentes Város Önkormányzata és tisztelőik támogatása révén hirdeti, hogy ebben az iskolában 4 évtizeden át oktatott és nevelt a kedves, mosolygós, ám ha kellett következetesen szigorú Balázs tanár úr a dalolás és a muzsikálás szeretetére. Tudta, megtapasztalta Kodály Zoltán igazát, miszerint
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.
Nem lehet igazán boldog azaz ember, aki nem szereti a zenét.”
Balázs Andrásnak egyik igazgatója volt Nyéki Gyula, akinek Magdika lányától tudtam meg néhány napja, hogy a II. világháború borzalmai után hamarosan Pedagógus Énekkart szervezett és vezetett Balázs András városunkban. Ezzel segítette az átélt szenvedések feledését, az emberhez méltó lelkiség és a zenei élet újraéledését Szentesen. Hiszen a BÉKE a túlélők és a következő generációk számára is a legfontosabbak közé tartozott…Babits Mihály nagyon szépen és pontosa fogalmazott erről is „A második énekben” című versében 1928-ban.
„Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Balázs András alakja énekeskönyvvel a kezében a Felsőpárti Jézus szíve katolikus templom oltárképének jobb szélén látható. Az egyházi és a világi instrumentális (pl. orgona, zongora, hegedű, gitár stb.) ill. vokális zenélés mellett gazdag életútját a virágok, a fák, a bokrok szeretete és nevelése is végigkísérte. A szentesi Kertbarát kör tagja, majd elnökeként mindenki elismerte kertje „aranyat érő” terméseit pl. hatalmas és ízletes körtéit, szőlőfürtjeit. Czakó Istvánné Ilona arra emlékezett, hogy Bandi bácsi a nyáron termett finom sárgabarackokért kora tavaszonként cserébe különleges – talán az országban is ritkaságba menő – egészen mély bordó, szinte fekete tulipáncsokrokkal kedveskedett az édesanyjának Simon Albertnének, a Deák Ferenc Utcai Ált. Iskola egyik kolléganőjének.
Saját emlékem egykori kollégám kertészi mivoltával kapcsolatban, hogy az 1970-es évek végén 3 db hársfát ajándékozott nekünk a kopár területen levő Klauzál utcai lakótelepi új házunk elé. A 2. emeleti konyhaablakunkból lassan 40 éve naponta pihen meg a szemem a tőle kapott fákon. Egymás után rügyeznek ki, és ősszel ugyanígy sorban egymás után hullatják le a leveleiket. Köszönöm neki őket. Azok, akik már nem ismerhették Őt, két nagyon olvasmányos stílusú kötetből tudhatnak meg bővebbet róla és családjáról. A 2009-ben elhunyt felesége – Balázs Andrásné Molnár Ilona – Ültessetek hibiszkuszt (Szentes, 2006),
és idősebbik fia – Balázs Árpád többek között Erkel és OSCAR – díjas zeneszerző, Szentes díszpolgára – Válogatott ÉLETEIM (Szentes, 2012) címűekből.
A nyárra jó olvasmány lehet mindkettő!… A közelgő KÖNYVHÉT alkalmával a Városi Könyvtár sátrában 50 %-os kedvezménnyel ezek is kaphatóak lesznek mához egy hétre június 7-én csütörtökön a Kossuth téren.
10.05 Deák Ferenc Ált. Iskola kiskórusának tanulói szentesi népdalok előadásával ünnepelnek. Felkészítőjük Vajdáné Balogh Ida tanárnő.
10.10 Dr. Balázs Endre emlékezik édesapjára / jukra
10.15  Koszorúzás
– A Balázs család nevében: Dr. Balázs Endre geológus
– A Zöldág Hagyományőrző Szakkör nevében Hankó Györgyné és Borbás Miklós
– A tisztelői nevében: Krausz Jánosné önkormányzati képviselő, az Árpád Szabadidős Sportklub, Túri Andrea pedig egykori tanítványaként és a Honvédség Baráti Köre Szentesi Szervezet képviselőjeként helyezett el virágot az emléktáblánál.
A koszorúzás alatt a Népzenei DVD 1-2. dala szólt tárogatón.
10.20 Zárszó _ Hankó Gyné: Hálásan köszönöm a Deák F. Ált. Iskola igazgatónőjének – Varga Sándornénak-, munkatársainak és az iskola tanulóinak azt a segítséget, melyet koszorúzási ünnepségünkhöz nyújtottak. Köszönöm mindenkinek a megjelenést és a továbbiakban csendes baráti beszélgetésre hívom Önöket a „Balogh udvarba” azaz, az annak a helyén levő árnyékos játszótéren (ha ez megoldható!).
Azok, akik a Kálvária temetőben levő sírjánál most vagy később szeretnének emlékezni, a temető DNy-i kapujától, bejárattól indulva a Kálvária domb felé haladva kb. közép távon a jobb oldalon levő sírok között találnak Bandi bácsi és Ilonka néni nyughelyére.
Viszontlátásra, ha hamarabb nem, akkor 5 év múlva – 2023-ban – ugyanitt!
10.45 Indulás gépkocsival a Kálvária temetőbe Balázs András és neje sírjához (a Kálvária domb mögött)

Szentes, 2018. 05. 31.                         Hankó Györgyné

A Szentesi Gyors beszámolója: https://www.facebook.com/media/set/?set=ms.c.eJxNklFugDEIgm~_0qKit97~%3BY8uO0eyWWD0hNXEXgiDpyBT9GIdIKgtLzJyDcEsejRsig4HcEoCCunn~_CR34XiPFw5Ec5KiMosQeDxW2KDcU9PlOBb44kxfYJpLH1crCL7kUZKeGLLZrm5jBGl5joONrlbLtcXpjuQNIDLfYyh9QIgeCFDzbEvxz5TF0ZTGIEEWI3enBT1G4azi4p2~_VwMWCxRg~_r8fDscvrKORdbbOA0xdajo7~%3BFiqbY1SPkyxG1wYxd0tZUOum~%3B~_pemR9e0Lx5F~_kvJ3XKXF7mC3P4wd3M4TR~%3BWuwumC7yf1HrUYRfNX3MLl8I~-.bps.a.2041003165970830.1073745579.223459007725264&type=1

A kurca TV adása: https://www.facebook.com/kurcatv/videos/1989350051077179/?t=15

A Városi Visszhang beszámolója: http://www.varosivisszhang.hu/?page_id=30031

Szentesi Élet beszámolója: https://mail.google.com/mail/u/0/?ui=2&ik=c7cf877125&view=att&th=16404f7f83c31109&attid=0.3&disp=safe&realattid=f_jigcuyaf2&zw

Képek:

Forrás: Szentesi Gyors  Fotó: Kárpáti Lajos

 

Karikó Sándor professzor előadása